2010.05.24
Kutatásunk utolsó fáyisába léptünk. Reggelre kész kell lennie a sakk-algoritmusokról szóló cikkünknek, ezért a mai éjszaka minden bentmaradtunk az intézetben, az utolsó simítáásokat elvégezni. A kutatási csoport vezetője maga Kurt Vonnegut volt. Az éjszaka nagy része filozófálással telt. Vonnegut elmesélte, hogy ez a cikk lesz élete munkája, és befejezése után készül nyugdíjba vonulni. A beszélgetés közben, hogy keze sem álljon le, az irodában található kütyükből készített egy zenélő búgócsigát, ezzel is oldva kicsit a feszült hangulatot.Reggel riasztást kaptunk, hogy ellenőrzés érkezik. A cikk miatt - gondoltuk. Felálltunk sorban a fal mellé, ahogy az szokás. A két elvtárs szép lassan végigmért minket, motyogtak valamit egymás közt, amit mi nem értettünk. Ekkor véletleül megszólalt az egyik fiók alján a búgócsiga. Vonnegut elővette és mosolyogva mutatta be az ellenőröknek készítményét. Az elvtárs kézbe vette, kicsit vizsgálgatta, majd lekicsinylő mosollyal végigmérte a csoportot:
"Búgócsiga? Ilyenre használják fel az intézet erőforrásait? A csoportot feloszlatom, a kutatást pedig megszüntetem! Maguk meg pakoljanak, ki vannak rúgva!"
Erre senki nem számított. Vonnegut sápadtan, tátott szájjal nézett előre. Látszott rajta, hogy belül összetört. Élete fő művét tették most tönkre. Attól tartottam, hogy a szíve most felmondja a szolgálatot. Leültettük őt egy székre és csöndben álltunk, nem tudtuk hogyan tovább.
Végül aztán minden jóra fordult. Én munkát kaptam egy másik kutatóintézetben, Vonnegut pedig egy fiataloknak szóló ismeretterjesztő tévéműsort indított. Szlenggel, baseballsapkaval, meg ami kell..
