2010.04.10
Gyalogtúráról hazaérve arról tanakodtunk Esztivel, vajon hogyan változtak a Tini-nindzsák egyszerű teknősökből emberméretű harcosokká. Kinéztem a szoba ablakán és egy nagyon alacsonyan szálló orosz vadászrepülőt láttam. Mire felhívhattam volna rá a figyelmét, a repülő hirtelen megbillent, átfordult és a kolesz épületei közti ki erdő közepébe csapódott. Mindketten csak álltunk tátott szájjal. Amint visszaszereztem gondolataim felett az irányítást, eszembe jutott a nagy ötlet: ezt le kell fényképezni! Gyors megfordultam, elkezdtem a szobaban kutatni, de a gépet sehol sem találtam. Hát persze, hisz a saját szobámban lesz! Fogtam magam, felszaladtam a tizedikre, ahol már a folyosón nyüzsgés fogadott. Csomó arab futkosott mobiltelefonokba ordítva, másik kezükben fegyverrel. Ez nem igazán zavart, mentem tovább a gépért. Benyitottam a bunykára. Szomszéd szoba ajtaja nyitva volt, hallatszott, hogy az arab gyereknek a szemüveges haverja skypon keresztül valamit nagy beleéléssel magyaráz. Benyitottam a saját szobámba, de valahogy teljesen ismeretlennek tűnt. Ekkor jöttem rá, hogy ez nem is az én szobám, hisz az nem lenne ilyen tiszta, meg nem is ezen az emeleten van. Vissza a hatodikra, szobámba benyitva Attilát épp felébresztettem. Elkezdte magyarázni, hogy most nem játszott egész éjszaka, csak azért kel ilyen későn, mert... (Ennyi volt a magyarázat hihető része.) Mondtam neki, hogy inkább nézze meg mi történt. Kihúztam a függönyt, és figyeltük, ahogy már a katonaság lezárta a helyszínt, és valami furcsa felfújható markolóval kaparják össze a véres-olajos földet. Csatlakoztak hozzánk a szomszédok is, de furcsa módon nem Szabi és Zajko, hanem valami teljesen oda nem illő emberkék.
Fényképet készítenem végül sajnos nem sikerült, de ébredés után a hírekben találtam valami hasonlót.
No comments:
Post a Comment